Törivázlat

Történelem vázlatok - érettségi információk - segédanyagok a felkészüléshez, tanuláshoz - források, adatbázisok, folyóiratok, érdekességek és filmek elérhetősége

Hódító birodalmak

 

1. A hunok

-             A hunok őshazája a Belső-Ázsiában lévő Góbi-sivatagban volt. Nomád vagy félnomád életmódot folytattak, ami főként nagyállattartást jelentett. Élőhelyük elsivatagosodása és túlnépesedésük miatt vándorlásra kényszerültek. Fokozódó támadásaik miatt egyesítették a kínaiak az északi határt védő falrendszert a 3. században (Nagyfal). Emiatt a hunok nyugat felé vándoroltak tovább, ahol maguk előtt tolták a sztyeppéken élő kisebb nomád népeket.

- 375 körül Balambér vezetésével átkeltek a Volgán Európába  és legyőzték a kelet felé nyomuló gótokat (keleti gótok). A menekülő keleti gótok felgyorsították a különféle pusztai népek erőltetett nyugati irányú vándorlását (népvándorlás). Róma kénytelen volt befogadni a menekülő népeket, akiktől védelmet remélt.

- A behódolt népek a hunok segédnépeivé váltak. Megjelenésük hatására a rómaiak Pannónia elhagyására kényszerültek az 5. század elején. A hunok Ruga, majd Bleda vezetésével a Kárpát-medencébe helyezték birodalmuk központját.

- Attilla (Kr. u. 434–453). vezetésével Konstantinápolyt adófizetésre kényszerítették, majd nyugatnak fordult. Róma a befogadott népekkel összefogva megállította a hun előre nyomulást. (Kr. u. 451 Catalaunum-i csata).

- Attila később Itáliát támadta, de Róma előtt váratlanul visszafordult. Halála után fiai között hatalmi harcok kezdődtek, ezért a Hun Birodalom felbomlott.

A hun nép maradékai a Balkán-félsziget keleti felére, a Fekete-tenger partvidékére húzódtak vissza (bolgárok földje), ahol beolvadtak az ott élő- és oda érkező népek

 

2. Frankok és bizánciak

 

A Nyugat-Római birodalom utódállamai:

-          A felbomlott Nyugat-Római Birodalom területén új államok jöttek létre:

  • Keleti Gót Királyság:
    • Nagy Theodorik vezetésével jött létre az 5. század végén Itáliában.
  • Longobárd Királyság:
    • A 6. század közepén longobárdok alapították Itália északi részén.
  • Pápai Állam:
    • A Róma központú egyház függetlenítette magát a világi hatalomtól.
    • 756-ban jött létre, amikor Kis Pippin Róma és Ravenna vidékét a pápaságnak adományozta.
  • Frank Királyság:
    • A germán frank törzsek az 5. században betelepültek Gallia területére
    • Klodvig felvette a katolikus kereszténységet és dinasztiát alapított (Meroving dinasztia).

 

A Frank Birodalom:

-          A Karoling-dinasztia felemelkedése:

  • Martell Károly majordomus (udvarnagy) 732-ben Poitiers- nál legyőzte az előre nyomuló arabokat.
  • Fia, Kis Pippin 751-ben a pápa segítségével királlyá koronáztatta magát (hálából létrehozta a Pápai Államot).
  • Kis Pippin fia, Nagy Károly:

-          A frank állam:

  • Központja az Aacheni palota,
  • A birodalom területét grófságokra és őrgrófságokra osztották:
    • élükön a grófok (comes) és
    • őrgrófok álltak. Feladatuk: adószedés, bíráskodás, hadvezetés.
  • Alkuin vezetésével egységesítették az írást (karoling minuscula):
    • az írásos ügyek intézését a kancellária végezte, (oklevelek)
    • írott rendeletekkel irányították a birodalmat.

-          Nagy Károly halála után hatalmi harcok kezdődtek.

-          843-ban a verduni szerződésben unokái három részre osztották a birodalmat:

  • Nyugati frank királyság: Kopasz Károly birtoka lett, (Franciaország)
  • Keleti frank királyság: Német Lajos birtoka lett, (Németország)
  • Középső területek: Lothar birtoka lett. (Itália, Burgundia, Lotharingia)

-          A birodalom gyengeségét kihasználva a tartományok vezetői önállósodtak, ezért:

  • anarchia bontakozott ki,
  • a normann (viking) és az arab támadások ellen sokáig képtelenek voltak védekezni.

-          A külső támadások hatására erős központi hatalom jött létre:

  • Franciaország
  • Anglia
  • Német-Római Birodalom (I. Ottó hozta létre 962-ben).

 

A Kelet-Római (Bizánci) Birodalom:

-          A Keletrómai Birodalom a VI-X. között a világ gazdasági, tudományos és művészeti központja volt. Okai:

  • A gazdasági fejlődött:
    • a virágzó városokban nagyszámú kézműves réteg élt,
    • fennmaradt a pénzgazdálkodás,
    • fejlődött a kereskedelem.
  • Erős maradt az államhatalom:
    • központi hadsereg,
    • adórend.

-          A VI. században Justinianus császár (527-565) célja a Római Birodalom feltámasztása volt. Ezért:

-          A VIII. században az arabok támadásai miatt a birodalom területeteket vesztett. Új uralkodó család a került hatalomra (Makedón-dinasztia). Uralmuk alatt a Keletrómai Birodalomból Bizánci Birodalom lett.

 

3. Az iszlám vallás és az arab hódítások

 

Az iszlám vallás kialakulása:

-                      Az iszlám vallás kialakulása az Arab-félszigeten kezdődött, melynek lakói nomád arabok (beduinok) voltak:

  • Egymás ellen harcolnak a vízért, oázisokért, és az állatokért.
  • A tömjénút mentén virágzó kereskedővárosok voltak, pl.: Mekka, ahol a Fekete Követ (Kába) őrizték. (Meteorit darab, melynek a pogány arabok isteni erőt tulajdonítottak.)

-          Az iszlám kialakulása Mohamed (570-632) fellépésével kezdődött. Vallási tanaihoz zsidó, keresztény és keleti tanításokat is felhasznált:

  • Isten (Allah) Gábriel arkangyal útján nyilatkoztatta ki igazságait
  • Végítélet, egyetlen Isten (Allah) hatalma
  • Iszlám (= teljes meghódolás, engedelmesség)
  • Egység gondolata

-          622-ben Mohamedet tanításaiért Mekkából Medinába kergették ez a hidzsra (kivonulás), a mohamedán időszámítás kezdete.

 

Az iszlám vallás fő tanításai:

-        Az iszlám az egyszerűséget, szeretetet, megbocsátást, mások megsegítését tanítja.

-        Alapértékei (fő tanításai):

+

  • Dzsihád (szent háború)

+

  • Kiegészítések:
    • maximum 4 feleség,
    • tilalmak (Pl.: alkohol és disznóhús fogyasztás tilos).

Az iszlám terjedése:

-          A VII-VIII. századra az arabok elfoglalták Afrikát, Hispániát, a Közel-Keletet és eljutottak IndiáigKövetkezményei:

  • Kezükbe kerültek a kereskedelmi utak,
  • Ők vitték tovább a hellenisztikus műveltséget,
  • Meggyengült a Bizánci birodalom.

-          Előretörésüket Európában 732-ben Poitiers-nál a frankok (Martell Károly) és 740 Bizánciak állították meg (görögtűz).

-          Terjeszkedésük megszakadásában szerepet játszott a valláson belül kibontakozó hatalmi ellentét is, melynek során két fő irányzat alakult ki a síita és a szunnita.

-          Az Iszlám kultúra türelmes más kultúrákkal szemben:

  • Arab fordítások születtek az ókori görög, római, zsidó és más keleti kultúrák alkotásaiból.
  • Az arab tudományok fejlődtek: csillagászat, kémia (alkímia, elixír), matematika (algebra).
  • Megőrizte az antik műveltséget és később közvetítette Európa felé. Kereskedők bejárták a világot, feljegyzéseket készítettek.

 

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 189
Tegnapi: 260
Heti: 911
Havi: 2 824
Össz.: 3 025 076

Látogatottság növelés
Oldal: Hódító birodalmak
Törivázlat - © 2008 - 2022 - torivazlat.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »