Élet és mindennapok a hatvanas évek Magyarországán

 

Kádár János 1956 és 1988 között az MSZMP első titkáraként egyértelműen az ország vezetője volt. Ezt a korszakot nevezzük Kádár-korszaknak, melyet két részre oszthatunk: 1963-ig a „keménydiktatúra”, ’63-tól már a „puhadiktatúra” jellemezte Kádár tevékenységét. A hatvanas évek elejétől Kádár sokkal elfogadottabbá vált a különböző „jóléti programjai” miatt, mely főleg a munkásosztálynak tett kedvezményeket, a munkások igényeit elégítette ki.

Habár Rákosi után továbbra is nyomasztó volt a szovjet „barátság” és továbbra sem szabadott eltérni a kommunista ideológiától, azért az emberek számára nagy megkönnyebbülést hozott az, hogy egy olyan embert tudtak a hatalmon, aki nem épített ki személyi kultuszt maga körül, aki nem terrorizálta a tömeget, aki nem várta el, hogy mindenki színlelje a boldogságot, ha látják őt. Rákosi jelmondatát („aki nincs velünk, az ellenünk van”) felváltotta a „aki nincs ellenünk, az velünk van”. Szabadabbá vált a szellemi élet, megszűnt Magyarország elszigeteltsége, ismét lehetett külföldre utazni (a szocialista országokba könnyebb volt eljutni az ún. „piros útlevéllel”, míg a nyugati országokba ritkán, kevés valutával, megkötésekkel engedték ki az embert az ún. „kék útlevéllel”). A kommunista ideológiát követni kellett, de a Kádár-rendszerben már hagyták a nem munkásosztályt is nyugodtan és békében dolgozni.

A Kádár-rendszer alapvető programja volt a jólét biztosítása, az emberek életkörülményeinek javítása. Ezért is békéltek meg sokan Kádárral, hiszen sok olyan intézkedést tett, amivel a munkások hétköznapjait könnyítette meg. A Kádár-rendszerben nagyon sok olyan intézkedés volt, amely szimpátiát váltott ki. Viszonylag folyamatos és bőséges volt az áruszállítás, javultak a lakásviszonyok, a tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság (pl.: háztartási gépek, mely szabadidőt spóroltak meg; televízió, mely új fajta szórakozást jelentett, s mellesleg az állam számára kiváló propaganda eszköz volt). 100% lett a társadalombiztosításban résztvevők aránya; nyugdíj, családi pótlék, GYES bevezetése. Javult az oktatás; általánosan elterjedt szokássá vált a nyaralás; a már említett külföldi utazások. A kenyér, tej, hús árát nem a piaci viszonyok határozták meg, hanem az állam (az éhínséget gyakorlatilag felszámolták, vagy legalábbis töredékére redukálták). Viszont ezek a tudatosan lenyomott árak igencsak megterhelték az állami kiadásokat. Összefoglalva a társadalmi mutatók szinte minden téren növekedtek.

Átalakultak az állami tulajdonba vétel eszközei is. A téesz továbbra is fennmaradt, de hagyta az állam, hogy az emberek második, nem hivatalos munkaként a háztájiban dolgozzanak, és az ott termelteket eladják a piacokon saját haszonra. A téeszek a nagytömegű gabonatermelésre voltak alkalmasak, míg az igényesebb szőlő és zöldség termesztésre ezek a kis háztájiak voltak a legmegfelelőbbek. A mezőgazdasági mutatók egyértelműen pozitív irányba mutattak. Lassú gyarapodás és az életszínvonal emelkedése vette kezdetét. Természetesen az ország nem állt úgy pénzügyileg, hogy az ezt a fejlődést finanszírozni tudja, ezért kölcsönöket, hitelt vett fel az állam.

Magyarország lett a „legvidámabb barakk” a szocialista országok között, az itteni rendszert „gulyás-kommunizmusnak”, „frizsider-szocializmusnak” nevezték. 1968-ban gazdasági reformot is indítottak, hogy az életszínvonal továbbra is növekedjen. Különösen a mezőgazdaságban voltak hatékonyak a téeszek és állami gazdaságok illetve a háztáji és kisegítő üzemek. Az állam szemet hunyt a fusizás, a maszekolás, a fél illegális tevékenységek fölött. Ez a reform is alapjaiban véve nemzetközi pénzeken, hiteleken alapult, amelyek hosszú távon nem hoztak megoldást. A hatvanas évektől kialakult egy olyan szemlélet, miszerint az emberek elfogadják a fennálló rendszert, cserébe az állam is eltűri, hogy az emberek saját életükkel, saját jólétükkel foglalkozzanak ilyen vagy olyan módon.

Habár az állam nem tette kötelezővé, hogy az ember párttag legyen, mégis nagyon ajánlott volt. Voltak, aki politikai-ideológiai meggyőződésből lettek párttagok, voltak, akik önvédelemből, karrierből vagy megalkuvásból léptek be a pártba. 1957-ben a párt ifjúsági szervezete újjászerveződött Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) néven. A hatvanas évek közepétől 750 és 900 ezer között ingadozott a szervezet tagsága, tehát a 14-26 éves korosztály 30-40 %-ára terjedt ki. Ez a tagság a fiataloknak fontos volt, hiszen együtt járt néhány előnnyel, pl.: az egyetemi felvételihez ajánlott volt. A kisebb korosztályoknak is megvoltak a maguk szervezetei: 10-14 éveseknek az úttörő, 6-10 éveseknek a kisdobos mozgalom. A felnőtteknek a szakszervezet volt ilyen „kötelező hely”. A szakszervezetek nem tudták ellátni igazi feladatukat: a dolgozók érdekvédelmét. A Szakszervezetek Országos Szövetségében (SZOT) a legtöbb ember a kedvezményes családi nyaralást látta.

A Kádár-rendszer a művészettel különösen engedékeny volt a Rákosi-rendszer és a többi szocialista országhoz képest. Az értelmiségiek és művészek gyakran az ellenzék táborához tartoztak, mégis akár karriert is építhettek Magyarországon. A hatvanas években a kultúrpolitika vezetője Aczél György volt, aki felügyelte az ún. „három T” elvét: a tűr, tilt, támogat elvét. A rendszer egyes művészeti alkotásokat támogat, egyeseket tűrt, míg másokat tiltottak. Tulajdonképpen a szocialista tömbön belül hasonló felfogás alakult ki mindenhol, csak Magyarországon különösen nagy volt a „tűr kategória” köre. A cenzúra nehezen átlátható, sehol sem leírt szabályok által működött: bizonyos dolgokat nem lehet elmondani fő műsoridőben a tévében, rádióban, de késő este már igen; egyes dolgok nem jelenhettek meg napi- vagy hetilapokban, de kevesek által olvasott folyóiratokban igen.

Az oktatásban a hetvenes években következett be áttörés: a felnőtt lakosság legnagyobb része már elvégezte a nyolc általánost. Viszont még mindig kevesen végezték el egy főiskolát, vagy egyetemet; messze elmaradtunk mind a nyugati, mind a szocialista országok mögött.

Megváltozott a családok élete, a szabadidő- és sportszokások is átalakultak a Kádár-rendszerben. A válások száma nőtt, de a felnőtt lakosság nagyobb része élt házasságban, mint a két világháború között. A gyerekszám folyamatosan csökkent, ezért az állam gyermekvállalást ösztönző politikát folytatott (már az ötvenes években is próbálkoztak ezzel, amikor pl.: betiltották az abortuszt, az ötvenes években született gyerekeket hívják Ratkó-gyerekeknek). Az óvoda egyre népszerűbb lett, 1967-ben pedig bevezették a GYES-t.

Az embereknek, különösen a háziasszonyoknak rengeteg időt szabadítottak fel a különböző háztartási gépek. A felszabaduló időt főleg családi körben töltötték el. A hatvanas években a szórakozás főkánt uua következő eseményekből tevődött össze: séta, kirándulás, társas szabadidő, kulturális sport rendezvények, tévénézés, rádiózás, magnózás, olvasás, tanulás. Viszont a sport (mind a verseny-, mind a tömegsport) elvesztette a támogatottságot. Az 1952-es helsinki olimpián elért teljesítmény (16 aranyérem) a későbbiekben elérhetetlenné vált. A tömegsport sem fejlődött a kívánt úton: az emberek többsége nem űzött semmilyen sportot. Nem véletlen tehát, hogy nagyon sok túlsúlyos ember élt Magyarországon (ha még hozzávesszük a táplálkozási szokásokat, pl.: disznótorosok).

A magyar társadalomra a hatvanas évektől nagy hatást gyakorolt a nyugati fogyasztói kultúra. Új dolgok jelentek meg, melyet kezdetben az idősebb generáció nehezen fogadott el: farmer, rockzene, fiúk hosszú hajviselete, miniszoknya. A nyugati termékek nehezen beszerezhetőek voltak, gyakran csempészték őket (orkánkabát, nejlonharisnya, farmer, rágógumi, lemezek, kazetták, kvarcórák, zsebszámológépek). Az értékrendek és gondolkodás is alapjaiban átalakultak. Habár az egyháznak egyre kisebb szerepe volt az emberek életében, ennek ellenére egyre többen vallották magukat vallásosnak.

A viszonylagos jólétért nem csak az állam, hanem az emberek is magas árat fizettek, mert jelentősen megnőtt a deviáns jelenségek (társadalmi normától eltérő jelenségek) száma: az öngyilkosságok száma megugrott, a világ „élvonalába” tartoztunk; s az alkoholisták száma pedig folyamatosan növekedett. A várható élettartam is csökkeni kezdett, különösen a középkorú férfiak esetében. Habár ezt a tényt sokáig elfedte, hogy az ötvenes években sok fertőző betegséget felszámoltak, s a csecsemőhalandóság is tovább csökkent.

A Kádár-rendszer 1988-ban bukott meg, amikor Kádárt egy tényleges hatalommal nem járó pártelnöki pozícióba helyezték. Kádár János 1989 nyarán halt meg, a rendszer összeomlásával egy időben. 1989-90-ben ment végbe a rendszerváltás Magyarországon.

 

 

 

Oldal: Élet és mindennapok a hatvanas évek Magyarországán
"Törivázlat" - © 2008 - 2024 - torivazlat.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat