1. Az athéni demokrácia kialakulása:

Az athéni hagyomány úgy tartja, hogy Thészeusz volt a városállam megalapítója. A régészeti leletekből pedig azt tudjuk, hogy valaha egy mükénéi típusú királyság központja volt, s a dór vándorlás forgatagában iónok telepedtek meg itt. 

Az ókori történetírók azt is tudni vélik, hogy Athénban eredetileg királyok uralkodnak itt, majd elűzésük után arisztokratikus köztársasággá alakult, élén a hatalmat gyakorló tanáccsal (areioszpagosz). A Kr. e. 6. század végén szembe került egymással a démosz és az arisztokrácia, ugyanis az előbbiek egyre hangosabban követelték a földek újrafelosztását. Sok nemzetségi közrendű szenvedett hatalmas adósságoktól, s rettegett az adósrabszolgaság lehetőségétől. 

Athénban nem volt mindenki egyenlő. Teljes polgárjoggal csak az Athénban született nagykorú, szabad férfiak rendelkeztek. A beköltözőknek (metoikosz) csak korlátozott joguk volt a közügyekben való részvételre, a rabszolgák és a nők pedig teljesen jogfosztottak voltak.

Drakón arkhón a démosz erősödő követeléseinek hatására írásba foglalta a szokásjogi  törvényeket Kr. e. 621-ben, amivel megtette az első kísérletet az alkotmányosításra. A nevéhez fűződő legendák szerint majdnem minden bűnért halálbüntetést szabott ki, ezért innen ered a mai „drákói szigor” kifejezés. 

Kr. e. 594-ben Szolónt választották a városvezetői (arkhónok) egyikének, akiben egyébként mindkét fél megbízott. Ő reformok bevezetésével igyekezett megegyezést elérni. Felfogását jól kifejezi jeligéje: "semmit túlságosan".  ha földosztást nem is rendelt el, de az adósságok és az adósrabszolgaság intézményét eltörölte. A szabad polgárokat vagyon és nem születés szerint sorolta csoportokba. A négy vagyoni osztályba osztva fizettek adót s ez lett a politikai jogok mércéje. Az első három "osztály" tagjaiból választották a tisztségviselőket és kerültek ki a tanács tagjai, de a népgyűlés és az esküdtbíróság munkájában a negyedik, legalsó is részt vehetett. A politikai jogokból vagyon szerinti részesedést timokráciának nevezzük.

Szolónreformjai nem arattak osztatlan sikert. A zavaros helyzetben Peiszisztrátosz, egy előkelő család sarja magához ragadta a hatalmat. A nem törvényes úton megszerzett egyeduralmat a görögök türannisznak, az ilyen hatalom birtokosát pedig türannosznak hívták. Peiszisztratosz Kr.e. 561-527 között vezette Athént. Ő is, mint a türannoszok legtöbbje, a démosz támogatásával kaparintotta meg a hatalmat, s csavarta ki a régi vezetők kezéből. Uralkodása idején Athén tovább gazdagodott, s a 6. század közepére Hellász meghatározó hatalmává nőtte ki magát. Fiai már nem voltak népszerűek az athéniek között. Miután egyikük meghalt, másikukat Kr. e. 510-ben elűzték.

A türannisz bukása után a közélet újjászervezését Kleiszthenész végezte el Kr. e. 508-ban. Érthető, hogy gondolkodásának középpontjában a zsarnokság újjászületése elleni védekezés állt. Három fontos újítása:

1. A vagyoni osztályba sorolás helyett lakóhely szerint osztotta, sorolta 10 kerületbe Athén szabad polgárait, úgy hogy egy-egy kerületbe vidékiek, tengerpartiak és városiak is legyenek;

2. a népgyűlés elé kerülő ügyeket előkészítő tanácsba, az Ötszázak Tanácsába sorshúzással minden kerületből bekerült 50-50 polgár;

3. bevezette a cserépszavazás intézményét, azaz minden esztendőben a népgyűlésen előkerülhettek olyan polgárok nevei, akik esetleg túl nagy hatalommal rendelkeztek, majd szavazásra bocsátották a dolgot. A szavazás hatezer leadott szavazat esetén volt érvényes, ekkor a leadott szavazatokon belül egyszerű többség döntött arról, hogy ki az, aki a szavazók szerint egyeduralomra kíván törni. Az illetőt 10 évre száműzték a városból, de vagyona sértetlen maradt. Az ötödik század során a cserépszavazás egyre inkább politikai fegyverré vált, amelynek segítségével a vitákban alulmaradt politikusokat távolították el Athénből, miként Ariszteidészt a perzsa háborúk idején.

Kleisztenész reformjai révén Athénban megszületett a demokratikus köztársaság kerete. Ez azt jelentette, hogy a szabad férfipolgároknak jogukban állt részt venni az állam vezetésében. Amikor a polgárok azonos politikai jogokkal rendelkeznek, politikai egyenjogúságnak, görög kifejezéssel iszonómiának nevezzük

Kleisztenész reformjait a Kr. e. 500-as évek végén vezették be. Majd következtek a vészterhes perzsa háborúk, s így tulajdonképpen Periklész korában adódott igazán lehetőség, hogy békében is működjenek a politikai élet intézményei. Maga Periklész nem iszonómiáról, azaz a politikai életben való egyenlőségről beszélt, amikor méltatta az athéni alkotmányt, hanem demokráciának nevezte. Ezt a kifejezést a lexikonok legegyszerűbben népuralomnak fordítják, vagyis, hogy a démosz, a nép kinyilvánítja és érvényre juttatja a politikai akaratát. Valójában persze sokkal bonyolultabb ez a rendszer, minthogy egy summás mondattal elintézhető lenne. Ugyanis a démosz a Kr. e. 6. századtól közigazgatási egységet is jelentett. Talán a mai községi, kerületi önkormányzatokhoz hasonlíthatnánk. Amikor Athénban egy ifjú elérte a nagykorúságot, nevét feljegyezték a démosz tagjai közé, ettől kezdve aktívan részt vehetett a démosz ügyeinek intézésében. Sajátjai között tanult meg politizálni és politikai döntéseket hozni. S ezek a démoszok vettek részt a nagypolitikában is. Ma választjuk azokat az embereket, akik képviselnek minket. Akkoriban Athénban mindenkinek jogában állt részt venni a népgyűlés ülésein, pusztán az "ülésterem" méretei - egyszerre 6000 ember fért el -, a távolságok és sürgős elfoglaltságok szabtak határt. Részt vehetett minden szabad, attikai 20. életévét betöltött férfi. Havonta 4-5 alkalommal ülésezett a népgyűlés: döntöttek háború és béke kérdéséről, az eléjük terjesztett indítványokról, ellenőrizték a hivatalnokok számadásait és "cserépszavaztak" a hazaárulási ügyekben.

 

2. Athén fénykora:

A görög történelemben klasszikus kornak nevezik a perzsa háborúktól a Kr. e. 300-as évek közepéig tartó időszakot. Többek között azért, mert ekkor keletkezett a görög földön mindaz, amelyet az utókor is példaértékűnek tart, mind a kulturális, mind a politikai élet területén.

A kor irányadó városállama Athén - melynek jó hírét a perzsákon aratott győzelem öregbítette - mindössze 2600 km2 - nyi városállam, Attika az Égei-tenger meghatározó nagyhatalma lett. A külső veszély elhárítása után Periklész, a kor leghíresebb athéni politikusa a város fejlesztéséhez foghatott.

Általában Periklész korát szokták aranykornak nevezni, kifejezve ezzel a városállam gazdagodását, a kulturális és politikai vívmányok jelentőségét.

Ezek a hatalmas építkezések, amelyek egyúttal a kor építőművészetének is legszebb példáit szolgáltatták rengeteg pénzt emésztettek fel. Fizetni kellett az építőanyagért, a munkásokért és a művészekért. Honnan futotta minderre Athénnak? A város bevételei több forrásból származtak:

1. a déloszi szövetség - néha erőszakkal benntartott - városállamainak évi hozzájárulásából, melynek fejében Athén biztonságukat garantálta a perzsákkal szemben;

2. a laurioni ezüstbányák bevételeiből;

3. az idegenekre, azaz a metoikoszokra kivetett adókból;

4. a kereskedelmi forgalomból bejövő vámokból és illetékekből. Ez utóbbi egyrészt annak köszönhető, hogy Athén már a perzsa háborúk során óriási flottát épített, melyet békeidőben kereskedelmi célra lehetett használni, másrészt, hogy kikötőjét, Pireuszt jól kiépítette és biztonságosan összekötötte a várossal. 

Az athéniak nagy része kézműiparral és kereskedelemmel foglalkozott, s így ez tette ki a kiviteli cikkek jelentős részét, míg a mezőgazdasági termékek legfőbbikét, a gabonát jobb minősége és olcsósága miatt a gyarmatvárosokból szerezték be. Ezen alapélelmezési cikk behozatalán jóformán a város biztonsága függött (ha nincs elég, éhínség várható), az állam éberen őrködött, s önnön feladatává tette a gabonaellátást.

Az élénk, jövedelmező kereskedelem és pénzforgalom fontos feltétele az, ha a háztartások sem önellátóak, hanem a piacról szerzik a szükséges árukat. Ehhez meg az kell, hogy elkölthető pénz álljon rendelkezésre. Tehát az embereknek fizetést kell kapniuk munkájukért, hogy azt elkölthessék. Nem lepődhetünk meg azon, hogy Periklész igyekezett az államnak végzett minden munkáért, de a politikai életben való részvételért is, fizetést adni. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a nagybirtokosok magángazdaságainak szerepe ugyanakkor megmaradt. Ők miután adót nem kellett fizetniük, úgy járultak hozzá az állam gazdaságához, hogy a szegényeket ingyen ebédekre hívták meg, saját jövedelmükből szerveztek állami ünnepségeket, mulatságokat. A perzsa háborúk során Athén teljesen leégett. Ezért újjá kellett építeni. A magaslatot, ahol valaha a védelmet szolgáló vár, az Akropolisz állt, templomkörzetté alakították. Központi épülete a Panthenón, Athéné Pantheosznak (Szűz Athéné) épített templom. Tervezője és az építkezés felügyelője a kor legnevesebb szobrásza Pheidiász volt. A Panthenón cellájában kapott helyet a kor egyik legcsodálatosabb művészeti alkotása, Athéné 12 méter magas aranyból és elefántcsontból faragott szobra.

Az Akropolisz északi lábánál terült el az agora, a város közigazgatási, politikai és gazdasági központja. A kis athéni utcákhoz képest ez egy fákkal, bokrokkal és közkutakkal szegélyezett levegős tér volt. Itt álltak a hivatali épületek pl. a tanácsház (500-ak tanácsának terme), a levéltár, a bíróság. A tér keleti oldalát a Héphaisztosznak emelt templom zárta. A város másik magaslatán, szemközt az Akropolisszal, a Pnüx dombon ülésezett a népgyűlés.

 

3. Az athéni állam működése:

Az állam ügyeinek napi viteléhez olyan intézmények is kellettek, amelyek tagjai "főfoglalkozásként" politizáltak. Ilyen volt az ötszázak tanácsa, a bulé, aminek tagjait sorshúzással évente választották. A tanács folyamatos működését úgy biztosították, hogy az év egy tizedében 50-50 tag mindig az agórán tartózkodott s vitte az állam ügyeit. A szervezetek mellett a választott (sztratégoszok és kincstárnokok) és sorsolt irányítók (arkhónok) is felelősséggel tartoztak a határozatok végrehajtásáért. Munkájukat a népgyűlés ellenőrizte. A hazaárulási ügyeket kivéve a bíróság volt illetékes a peres ügyekben. Ennek tagjait is sorsolták.

A fentiekből jól látható, hogy az állam vezetése sok emberre rótt állandó kötelezettséget. A szegényebbek csak akkor vállalhattak hivatalt, ha az fizetéssel járt, különben saját munkájukat nem adhatták föl, mert akkor nem maradt jövedelmük. Ezért alakult ki az a gyakorlat, hogy a politikai életben való részvételért fizetést kaptak. Mindez azt is eredményezte, hogy azok vettek részt a politikában, akiknek a keresete, még csekélyebb lett volna, ha szakmájukat űzik, mint az állami fizetség, így inkább a politikát választották megélhetésnek.

A görög poliszokban a nők egyáltalán nem vehettek részt a politikai élet gyakorlásában. Elvitathatatlan jogaik voltak azonban a háztartás irányításában. Kézben tartották a család pénzügyeit, szervezték a családi ünnepeket és mindennapokat. De a törvény előtt a lányokat apjuk, az asszonyokat férjeik képviselték, olyannyira, hogy életük java részét a házfalakon belül kellett eltölteniük. Ha a politikai élet oldaláról nézzük, azt mondhatjuk, hogy a háztartás működtetésével a nők szintén szabad időt teremtettek a férfiak politizálásához.

Az athéni polgárnak többféle kötelezettsége volt: ideje egy részét a politikai életnek kellett szentelnie, másik részét lefoglalták a foglalkozásával járó teendők, pl. a földművesekét a mezei munkák irányítása, az iparosokét műhelyeik ellenőrzése, számadások készítése, nyersanyag beszerzése, a kereskedőkét, ha maguk hajóztak, az utazások, ha otthon maradtak, az árak figyelemmel kísérése, a szállítmányok ellenőrzése stb. Ennek ellenére a szabad emberek igyekeztek élvezni az életet. Szerették a társaságot, a szép beszédet, a parázs vitákat, a színházat, a jó borokat. Így az athéni emberek számára a közélet és a magánélet szorosan összefonódott.

 

4. Athén bukása: 

A két nagyhatalom - Spárta és Athén - egy váltakozó sikerrel folyó, 27 éven át tartó háborúban (Kr. e. 431-404) csapott össze. Az ún. peloponnészoszi háborúba a görög világ szinte minden állama belebonyolódott. Éhínségek, járványok, belpolitikai harcok nehezítették a mindennapokat, több városállam gazdasága belerokkant a terhekbe. A hivatásos szónokok, a demagógok játszottak a nép érzelmeivel, s nem egyszer meggondolatlan és értelmetlen döntésekbe hajszolták őket. Végül Spárta legyőzte Athént, ezzel azonban a görögség élére egy kíméletlenebb vezető került.Tehát a háborúságnak nem lett vége: most Spárta ellen keltek fel Athén néhai ellenségei. Spárta nem válogatott az eszközökben, s hogy hatalmát megtartsa és a lázadó városokat leverje, még a perzsákkal is szövetségre lépett. Összesen megint 27 esztendőnek kellett eltelnie, hogy a poliszok végleg megszabaduljanak Spárta gyámkodásától (Kr. e. 377). 

A peloponnészoszi háborút (Kr. e. 431-404) megnyerő Spárta gyámkodásától való megszabadulással sem oldódtak meg a görög poliszok problémái. A földtulajdonra és önellátásra alakult polisz állam nem tudott alkalmazkodni a kereskedelem világához. Nőtt a pénz, a fizető eszköz iránti kereslet, bonyolódtak a hitelügyletek, s közben a városok még mindig egymásra féltékenykedtek. Maguk a görögök is keresték az áldatlan helyzet megoldását. Athénben két nézet alakult ki a jövőt illetően. Abban egyetértés volt, hogy egy nagy közös vállalkozásba kellene egyesíteni a görögséget, s ez egy háború legyen. Az egyik tábor a makedónoknak, a másik a perzsáknak üzent volna hadat. A makedónok ellen azért, mert veszélyeztették a városok függetlenségét, a perzsák ellen azért, mert gazdagságuk megoldotta volna a pénzszűkét.

 

 

Oldal: Az athéni demokrácia kialakulása, fénykora és bukása
"Törivázlat" - © 2008 - 2024 - torivazlat.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat