Vallások az ókorban
(vázlat)
Az emberiség legősibb kérdéseinek egyike a világ keletkezése és működése. Az erre adott válaszok sokfélék lehetnek:
Az őskori ember hiedelemvilága az élelemszerzés és a termékenység köré fonódott. Elterjedt a totemizmus és a vadászmágia. Nagy szerepet tulajdonítottak a természetfeletti jelenségeknek. Primitív vallásaik képzeletbeli nézetekből tevődtek össze.
Az ókori Közel-Kelet vallásai:
- A mezopotámiai és az egyiptomi vallások népekhez, államokhoz kapcsolódtak. Politeista (= többistenhívő) vallások voltak.
- Mezopotámiában kezdetben minden város saját hiedelemvilággal rendelkezett, melyből a papok egységes sumer-akkád-babiloni mitológiát alakítottak ki. Isteneik ember alakúak voltak.
- Egyiptom főistene Ré, a Nap volt, akit Amon és Aton néven is tiszteltek. A fáraók a napisten nevében és védelme alatt uralkodtak. Isteneik megőrizték állati alakjukat. Az egyiptomiak hite szerint az ember a túlvilágon tovább él, ezért mumifikálással óvták meg a testet az enyészettől.
- A perzsák vallása a jó és a rossz küzdelmét állítja a középpontba, ezért dualista jellegűnek tekintik. Alapítója Zarathusztra. Tanításai középpontjában a világot teremtő jó és a világ lerombolására törekvő gonosz állandó harca áll. Az embernek magának kell eldöntenie, hogy kinek az oldalára áll.
- A zsidóság monoteista (=egyistenhívő) vallást alakított ki története során. A zsidó nép megpróbáltatásainak hatására a törzsi istenek közül egyedül Jahve, a vihar istenének tisztelete maradt fenn, akiből a világmindenség egyetlen istene lett. Istenük láthatatlan és mindenható. A „babiloni fogság” után a Kr. e. 6. században kialakult a monoteizmus. A zsidó vallás tanításait a héber Biblia (Ószövetség) foglalja össze.
Az ókori India és Kína vallásai:
- India politeista vallásai a brahmanizmus és a Buddhizmus. A brahmanizmus főistenei Brahma, Visnu és Siva. A vallásban az újjászületést, a reinkarnációt, a karma határozza meg. A Buddhizmus célja a lélek nyugalmi állapotba, a nirvánába elérése.
- A kínai univerzizmus az ég, a föld és az ember harmonikus egységét hirdeti. Jelképe a jin-jang. A Kr. e. 6. században két vallási-filozófiai rendszer alakult ki, a taoizmus és a konfucianizmus. A konfucionizmus alapítója Konfuciusz (Kung-Fu-ce) az erkölcsi nevelést, a hagyományok tiszteletét és a közösség érdekeinek szolgálatát hirdette. A taoizmus alapítója Lao-ce a természet törvényével (Tao) való összhang elérését tartotta fontosnak.
A görög vallás jellemzői:
A görög vallás politeista (= többisten hívő) volt. A teremtésmítosz szerint a világ és az istenek a khaoszból jöttek létre. Az isteneket ember alakúnak (= antropomorf) képzelték el, emberi tulajdonságokkal ruházták fel őket. Az istenek és az emberek tetteit a görög mitológia beszéli el, amely irodalmi és művészeti alkotásokban maradt fenn. Az istenek több nemzedéke váltotta egymást.
Az olimposzi isteneket az egész görögség tisztelte. A görög mitológiában nem csak istenek és emberek, hanem héroszok (= félistenek) is szerepeltek.
A görög valást a közösséghez tartozás fejezte ki. A polisz lakóit összefűzte a helyi kultusz. A templom előtt papok mutatták be az áldozatokat. A fontos ügyekben az istenek tanácsát jóslással tudták meg (pl. Delphoi és dodonai jósda).
Az istenek tiszteletére ünnepségeket és versenyeket rendeztek, így alakult ki a színház és az olimpia (Kr. e. 776-tól) is. Különleges szerepe volt a pánhellén kultuszhelyeknek.
A kultikus életből fejlődött ki és vált önálló tevékenységgé az építészet és a művészet is.
A római vallás jellemzői:
A Rómát alapító latinok kezdetben természeti jelenségeket és az ősök szellemét tisztelték. A római mitológiában az etruszkok hatására megjelentek a görög mintájú ember alakú istenek, akik meghatározottfeladatkört láttak el. Akaratukat természeti jelek útján közölték az emberekkel. Az istenek által adott jelek értelmezése a jóspapok feladata volt (pl. madárjós).
A császárkorban főként a birodalom keleti felében terjedt el az uralkodók vallásos tisztelete a „császárkultusz”, amely alkalmas volt az egyeduralom alátámasztására.
A misztériumvallások is keletről érkeztek a birodalomba. A császárkorban kibontakozó válság hatására megnőtt az istennel való személyes kapcsolat igénye, amely elősegítette az új tanítások gyors terjedését, államvallássá válását (pl. kereszténység).