Törivázlat

- A közép- és emelt szintű érettségi vizsga leírása, követelményei és témakörei. - Írásbeli feladatlapok és megoldások. - Órai vázlatok.

Magyarország a felvilágosult abszolutizmus korában

 

1. A Habsburg Birodalom helyzete a XVIII. században:

A XVIII. századra sajátos hatalmi egyensúly alakult ki Európában, mely lényegében két évszázadig fennmaradt. A kontinenst uraló öt nagyhatalom kölcsönösen megakadályozta egymást abban, hogy bármelyikük túlsúlyra és egyeduralomra tegyen szert. Erre az egyensúlyra leginkább Nagy-Britannia ügyelt. Legfontosabb katonai és diplomáciai szövetségese az új Habsburg Birodalom lett. A 17. század végéig a Bécs központú osztrák-Habsburg térség a Habsburg Birodalomnak csak kisebb részét tette ki. Ekkortól azonban gyors gyarapodásnak indult. Előbb Magyarországot és Erdélyt szerezte meg (1699), majd Belgiumot és Észak-Itáliát (1714). Ez a birodalom ugyanakkor még középkorias volt, eltérő kormányzatú és erős rendiségű tartományokból állt össze. A 18. század közepétől kiütközött ennek hátránya a modern szervezetű Poroszországgal szemben: Ausztria elvesztette az osztrák örökösödési (1740-48) és a hétéves (1756-63) háborút, és ezzel leggazdagabb tartományát, Sziléziát is. A válság rákényszerítette a kormányzatot, hogy gazdasági, közigazgatási és jogi rendszerét modernizálja, ahogy azt a porosz vagy francia uralkodók már megtették. E munka egy ponton a rendek ellenállásába (főleg a magyarokéba) ütközött, de a felvilágosult abszolutizmus módszereivel végül is sikeres lett.

 

Magyarország beilleszkedése a Habsburg Birodalomba:

A Habsburg Birodalom két részre oszlott. Az úgynevezett "örökös tartományokat" vagy "Ciszlajtániát" gyenge rendiség, adózó nemesség és általában fejlett ipar jellemezte. Így ezt a részt az uralkodó a 18. és 19. században abszolutisztikus eszközökkel irányíthatta. (Ezek a tartományok: Alsó és Felső-Ausztria, Stájerország, Karintia, Tirol, Vorarlberg, Cseh- és Morvaország, illetve 1772-től Galícia.) 

A Habsburg monarchia területének felét, lakóinak 43%-át "Transzlajtánia" (Lajtán túl), a "Magyar Korona Országai", vagyis Magyarország (vagy Magyar Királyság), Horvát-Szlavónia, Erdély és a katonai irányítás alatt álló Határőrvidék alkották. Ennek a résznek és egyben a Habsburg monarchia területének is legnagyobb tartománya a Magyar Királyság volt. Törvények mondták ki, hogy Magyarország önálló ország, melyet saját törvényeivel és rendi intézményeivel (országgyűlés, megyerendszer), saját rendi alkotmánya tiszteletben tartásával kell kormányozni. Mindez bizonyos rendi önkormányzatot jelentett, másfelől azt is törvény mondta ki, hogy a magyar trónon a Habsburg-ház uralkodói követik egymást, és Magyarország elválaszthatatlan többi tartományuktól.

 

Külön központi kormányszékek intézték a magyar igazgatást, magyar vezetőkkel és hivatalnokokkal. Így elsősorban a Magyar Kancellária (Bécsben), az ennek alárendelt, utasításait végrehajtó és előkészítő helyi szervezet: a Helytartótanács (Pozsonyban majd Budán) és a Magyar Kamara (Pozsonyban, pénzügyek intézése). Ezek azonban nem a magyar országgyűlés, hanem a hasonló birodalmi hivatalok alá voltak rendelve, azok utasításait továbbították. A katonaság, a külügyek és a pénzügyek pedig (az adómegszavazást kivéve) közvetlenül az uralkodó hatáskörébe tartoztak. Nem tartozott Magyarországhoz - és még kisebb önállósággal rendelkezett - a "Magyar Korona Országainak" jelentős része, így Erdély és a déli határőrvidék sávja. Csökkentette továbbá a magyar rendiség mozgásterét, hogy vele szemben a nemzetiségekre és a kiváltságok nélküli magyarokra (főleg a jobbágyokra) lehetett támaszkodni. Ha pedig a rendi gyűlés nem szavazta meg az adót, a király saját hatáskörében emelhette a Magyarországot sújtó vámbevételeket. 

A kompromisszum megteremtője III. Károly volt (1711-1740). Ő kötötte meg az együttműködés alapjául szolgáló szatmári békét (1711) és fogadtatta el a keretet adó Pragmatica Sanctiót a magyar rendekkel (1723). Ez leszögezte azt az öröklési rendet, amivel a Habsburg uralkodók egymást követik az ország trónján a fiú-ág kihalása esetén is. Megerősítette tehát azt az 1687-es törvényt, melyben a magyarok lemondtak a szabad királyválasztásról. Kimondta a törvény továbbá, hogy Magyarország ugyan önálló ország, saját törvényekkel, de a birodalom egyéb részeitől elválaszthatatlan. (Ez a törvény a kiegyezéshez - 1867 - is alapul szolgált.) 

III. Károly munkájának folytatója lánya, Mária Terézia volt (1740-80), aki számos látványos békítő lépést tett a magyar nemesség felé. Úgy tudta megnyerni őket, hogy közben a Birodalom érdekein nem esett csorba. Jól mutatja ezt, hogy a magyarok biztos támaszai voltak a sziléziai háborúkban (osztrák örökösödési háború 1740-48, hétéves háború 1756-63), sőt, jóformán ők mentették meg a teljes összeomlástól. Hasonlóképp a magyar rendek a napóleoni háborúk idején sem próbálják meg kihasználni a birodalom nehézségeit, nem kísérelik meg az elszakadást a Habsburgoktól. Csak a nemesség megadóztatásának és a jobbágyvédelemnek terve ütközött a pozsonyi országgyűlés ellenállásába. Itt Mária Teréziának már az abszolutizmus eszközeihez kellett nyúlnia (1765 után).

 

A népesedés változása Magyarországon a XVIII. században:

Magyarország számára a 18. század még a nyugatinál is nagyobb arányú népességnövekedést hozott. Ennek az volt az oka, hogy az előző korszak, a 17. század is súlyosabb pusztításokat okozott itt, mint Európa más térségeiben, - a Német-római Császárságot kivéve. Magyarország (most Erdélyt és a Délvidéket is ideértve) népessége 1711 és 1790 között több mint kétszeresére, 3-4 millióról 8-10 millióra növekedett (a becslések eltérőek). A súlyos háborúk után általában gyorsabb a természetes szaporodás, most is ez volt a helyzet (évi 6-12 %). Emellett az elnéptelenedett Alföld és a Délvidék vákuumként vonzotta az északi és nyugati vidékek lakóit. Az ő helyükre, illetve az Alföldre az országhatáron kívülről érkeztek román, szerb, német és ukrán betelepülők. Az önkéntes be- és átvándorlást a földbirtokosok a szolgáltatások átmeneti elengedésével ösztönözték. Emellett szervezett állami telepítés is folyt. A kormányzat főként németeket telepített. (A 18. században érkező németeket - vegyes származásuk ellenére - egységesen "sváboknak" szokták nevezni.) Ezzel növelték a kormányzathoz hű, katolikus adózók számát. Mindezek következtében átalakult az ország etnikai térképe. A magyarok aránya a korábbi 80%-ról 40%-ra csökkent, bár továbbra is a magyar maradt a legnagyobb etnikai csoport. A bevándorlás növelte az ország termelő lakosságát, így termelését, gazdagságát is. A telepesek minden kedvezmény ellenére igen nehéz körülmények közé érkeztek, mocsarakat kellett lecsapolniuk, elvadult erdőket kiirtaniuk, régen elhagyott földeket feltörniük. Új terményeket, eljárásokat is hoztak magukkal. (Például a balkáni délszláv betelepülők honosították meg nálunk a darált hússal kevert rizst, mint különböző ételeink töltelékét és vele a töltött paprikát, de a tarhonyát, a lecsót és más paradicsomos ételeket is; a szlovákok a mákos gubát, a bolgárok a különféle zöldségeket. A németeknek nagy szerepe volt a burgonya, a lucerna, a lóhere és a tejtermékek elterjesztésében, a románoknak pedig a kukoricáéban.) A "svábok" a paraszti építkezésben terjesztették a fát, a követ, a téglát - a vályog és patics ellenében. Gyakran ástak pincét a házak alá, falvaik és földjeik gondozottabbak voltak a többiekénél, állataikat istállóban tartották és takarmánnyal etették, tejgazdálkodást folytattak. Nagy szerepük lesz a hazai németeknek a hazai felvilágosodásban, az első újságok, folyóiratok, kiadók, színtársulatok megalapításában. Kölcsönösen hatott egymásra a nemzetiségek és magyarok népművészete is. Gyakori volt a parasztoktól a nemesekig, hogy gyermekeiket más nyelvű településre küldték nyelvet tanulni, így az elfogulatlan gyerekkorban ismerkedtek egymás kultúrájával.

(Nem, vagy nem csak magyar szülőktől származott a 18. századi hazai szellemi élet számos vezető alakja,például: Bél Mátyás, Born Ignác, Hell Miksa, Pray György, vagy a következő két-három emberöltő kiválóságai, mint Martinovics Ignác, Táncsics Mihály, Petőfi Sándor, Eötvös József, Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, a Pest házait tervező Hild József, Pollack Mihály és még sokan mások).

A 19. és 20. századi magyar kultúra elképzelhetetlen tehát a hazai nemzetiségiek nélkül. Ugyanakkor Magyarországról, a magyar kultúra hatására indult meg a szerb és román nemzeti ébredés a századfordulón. A különböző népek együttélését helyenként kezdettől zavarta a bizalmatlanság, az elzárkózás. A 19. században pedig a nemzeti "ébredés", a nacionalizmus tragikus módon fordítja majd egymás ellen a magyarokat és a nemzetiségieket (a németek kivételével). (Az országban a középkor óta éltek elszórtan cigányok és zsidók, utóbbiak száma a 18. században jelentősen megnövekedett. E népek helyzete azonban sokban eltért a többiétől.)

 

Az ipar és mezőgazdaság Magyarországon a 18. században:

 

Magyarországnak a mezőgazdasághoz egyedülállóan jó természeti adottságai (éghajlat, termőföld) voltak. Emiatt - láthattuk - már a középkorban is kevesebb éhínséget szenvedett, mint más térségek. A Habsburg kormányzat felismerte az országban rejlő lehetőségeket, és igyekezett serkenteni a mezőgazdaságot. A birodalomba irányuló mezőgazdasági exportot csak csekély vám sújtotta, és fellendülését szolgálta az állami telepítés is. A kormányzat a parasztok számára mezőgazdasági ismereteket terjesztő kiadványokat jelentetett meg, ösztönözte az eperfa ültetést, a selyemhernyó-tenyésztést, a méhészetet, a len, a kender, a burgonya és a jobb takarmányok termelését. Az a fajta korszerű intenzív termelés, amely Nyugat-Európát jellemezte, ekkor még nem honosodott meg. Mégis az élelmiszer-kereskedelemnek kb. 80%-át Magyarországon az export tette ki. Ezzel szemben az ipar hagyományosan elmaradottabb volt, ezért Bécs inkább az örökös tartományok iparát fejlesztette, és Magyarországot elsősorban piacnak szánta. Ezt kívánta biztosítani a nevezetes 1754-ben bevezetett belső vámhatár, melyet az örökös tartományok és Magyarország közé húztak. A Magyarországról jövő iparcikkek után magas, az oda bevitt iparcikkekért alacsony vámot kellett fizetni. A vámbevételekből az udvar azt a pénzt is pótolni kívánta, amitől elesett a magyar nemes adómentessége miatt. (Az örökös tartományokban a nemesek is adóztak.) Mindezek ellenére a 18. század 80-as éveiben a központ támogatást nyújtott a magyar iparnak is. Az új manufaktúrák azonban nem tudtak sokáig fennmaradni, mert hiányzott itthon a piac és a magyar városok és céhek is megtettek mindent, hogy akadályozzák működésüket.

 

Az életmód változása a 18. századi Magyarországon:

 

Az újfajta népélelmezési cikkek, a viszonylag bőségesebb táplálék elterjedése Magyarországon is megfigyelhető a 18. században. A kora újkor századaiban terjedt el a napi kétszeri (ebéd 10 órakor és vacsora 18 órakor) étkezés helyett a háromszori, vagyis megjelent a reggeli. Az ebéd kezdett kiegészülni a levesfélékkel, melyeket korábban legfeljebb böjti időkben fogyasztottak. A burgonya, kukorica, paradicsom, paprika - és az ezek felhasználásával készített új ételek - mellett megjelent Itália felől a főtt tészta. (A környező népektől átvett új "receptekről" már volt szó.) A nemesi étkezés velejárója volt a híg borok nagymértékű fogyasztása, aki csak 2 litert ivott egy nap, józan természetűnek számított. A 18. század folyamán megjelent és terjedt Magyarországon a nyitott udvarú kastély, a nyugatiaknál persze egyszerűbb kivitelben (pl. Fertőd). A török idők keleties-magyaros öltözete helyett a nyugatias viselet hódított. A köznemesség és a városi polgárság életének átalakulása nem volt ilyen látványos, de fokozatosan elterjedtek az ő köreikben is olyan berendezési tárgyak, melyek az előző évszázadban a módosabb nemesek, arisztokraták körében már megjelentek (pl. szekrények, baldachinos vagy oszlopos ágyak, képek, székek, pohárszékek, tükrök, nagyobb ablakok, a kárpitozott falak és magasabb plafon). A falvak élete alig változott.

 

A jobbágyok helyzete:

A Habsburg Birodalomban Magyarországot fekvése és adottságai, illetve a bécsi gazdaságpolitika mezőgazdasági árutermelésre utalta. A mezőgazdasági élelmiszer- és nyersanyagtermelés súlypontja már a 18. század második felétől kezdődően és a francia háborúk óta gyorsuló ütemben a majorsági termelésre helyeződött át. Az árutermelésbe bekapcsolódott földesurak gondoskodtak arról, hogy a majorsági földterület kiterjesztése és az extenzív termelés révén minél nagyobb tömegű gabonát, egyéb élelmiszert, valamint gyapjút termelhessenek az örökös tartományok piacai számára.  A földbirtokosok egy része a kieső jövedelmet újabb területek művelés alá vonásával igyekezett pótolni. Mások intenzív termelésre álltak át, a gabona helyett más növényeket és jobb módszereket igyekeztek meghonosítani. E modernizáló törekvést azonban jelentősen fékezte a hitel hiánya, amely a nemesi birtokok elidegeníthetetlenségéből, s ez által hitelképtelenségéből fakadt. A paraszti tömeges árutermelés - néhány nagy alföldi mezőváros, egyes bortermelő vidékek, kiváltságokkal rendelkező területek kivételével - legfőbb akadálya a földbirtokviszonyok változatlansága volt. A jobbágy-földesúri viszony megmerevedett. A jobbágy képtelen volt a felemelkedésre, ugyanakkor a robotmunka hátrányai visszahatottak a földesúri birtokra is. A paraszti gazdaság a századnak ebben az időszakában nem sokban különbözött középkori elődjétől: önellátásra rendezkedett be, mind a mezőgazdaság, mind a háziipari termékek (szerszámok, ruhanemű, háztartási eszközök) előállítása terén. Az úrbéri viszonyok miatt a jobbágy nem volt igazából érdekelt a termelés növelésében, mert ez egyet jelentett a magasabb adózással. A 18. század vége óta kísérletek történtek iskolák felállításával, szaklapok megindításával a mezőgazdaság korszerűsítésének propagálására. Ugyanígy, fokról-fokra nőtt az érdeklődés a hazai adózó nép, a jobbágyság élete iránt. 

A felvilágosult abszolutizmus gyakorlata Magyarországon:

A felvilágosult abszolutizmus politikáját folytatta számos uralkodó Európában. E reformok több-kevesebb sikerrel lendítettek az adott ország gazdaságán, katonai erején, de egy idő után megrekedtek. A nemesség ugyanis csak egy bizonyos pontig viselte el a reformokat.

A porosz katonai felemelkedés, Szilézia elvesztése a Habsburg Birodalmat is rákényszerítette arra, hogy korszerűsítse berendezkedését. Ez már az új eszméktől idegenkedő Mária Terézia uralkodása idején megkerülhetetlen volt. A felvilágosult intézkedéseket ösztönözték a tanácsadók (főleg Kaunitz) és az 1765-ben társuralkodóvá előlépő trónörökös, József is (ettől kezdve a császári címet is ő viselte).

A reformok először az örökös tartományokban jelentek meg, majd általában néhány évvel később a Magyar Királyságban is bevezetésre kerültek. Könnyebb bevezetésük érdekében a királynő 1765 után nem hívta össze a magyar rendi gyűlést, törvények helyett rendeletekkel kormányozott. Az államszervezet korszerűsítése, ésszerűsítése után az egyház visszaszorítása, a jezsuita rend feloszlatása következett.

- Az 1777-es Ratio Educationis rendelet az oktatást a felvilágosodás szellemében szabályozta.

- Ennek az időszaknak a legfontosabb Magyarországra vonatkozó intézkedése az úrbéri rendelet (1767) volt. (Az úrbér szó a jobbágytelek használatáért járó feudális járadékot jelenti, a latin eredetű urbura szó "magyarítása". A rendeletet Urbáriumnak is szokták nevezni. Az "urbarium" a középkorban az az irat volt, melyben egy-egy földesúr meghatározta az őt megillető járadékokat.) A királynő az 1750-es évektől sok panaszlevelet kapott jobbágyoktól, melyek a robot-terhek elviselhetetlenségéről számoltak be, a Dunántúlon pedig kisebb lázadásokra is sor került. Ezért az úrbéri rendelet térségenként meghatározta a jobbágytelek fogalmát, nagyságát (16 és 40 hold között). A telekhez tartozott az ún. belső telek (ház, udvar, kert a faluban) és a külső telek (a falu határában található, a belső telekkel nem érintkező, szántóföld, kaszáló). Az úrbéri rendelet megjelenéséig a szántóföld parcellákat a legtöbb helyen a jobbágyok egymás között évente újraosztották; ezek a telkek most rögzültek. A jobbágynak lehettek az ún. telki állományon kívül is földjei, ezek után nem járt robot (pl. olyan irtványföldek, melyeket maga tett művelhetővé, a maga vagy ősei által telepített szőlők illetve a bérelt földek). Az úrbéri rendelet megszabta az így számított jobbágytelekhez tartozó szolgáltatások mértékét. Ez heti egy nap igás, vagy két nap gyalog robotot jelentett telkenként, vagyis aki például három teleknyi földet művelt, az heti három nap igás robottal tartozott. Először fordult elő, hogy az állam beavatkozott a jobbágy és földesúr viszonyába, részben az állami adófizetés zavartalansága érdekében. A királynő kijelentette: a rendelettel az volt a célja, hogy a nemesség helyett a jobbágyoktól szedhesse be a nagyszabású reformok végrehajtásához szükséges pénzt.

II. József (1780-1790), Mária Terézia legidősebb fia apja halála után, 1765-ben lépett a császári trónra, Mária Terézia pedig (mint magyar és cseh király, osztrák főherceg) társuralkodóként maga mellé vette. 1780-as trónra lépése után hatalmas lendülettel fogott az ország átalakításába.

- 1781-ben kiadta türelmi rendeletét. A nem tanító és nem gyógyító szerzetesrendeket feloszlatta, vagyonukat állami kezelésbe vette, a papképzést átszervezte. Célja olyan egyház megteremtése volt, mely a szószékről hasznos ismeretekre okítja a híveket.

- 1784-ben a németet tette hivatalos nyelvvé a birodalom minden részében. Kihirdette, hogy a felsőoktatás és a középiskolák tannyelvének is németté kell válnia.

- Magyarországot illetően két merész lépésre határozta el magát: -    Először felszámolta a megyei önkormányzatot, az országot tíz (Erdélyt külön három) kerületre osztva. Ezek élére királyi biztosok kerültek. (Az egyik ilyen biztos Széchényi Ferenc, István apja volt.) A megyék élére az államilag kiszemelt alispánok kerültek.

-     Ezek után, vagyis a nemesi ellenállás lehetséges fórumainak felszámolása után rendelte el az egységes birodalmi adórendszer hazai bevezetését.. A rendelet magvalósítására azonban nem került sor, a bevezetés tervezett időpontját József nem érte meg.

- Jobbágyrendeletével (1785) megszüntette az örökös jobbágyságot. Egyszerűsítette az igazságszolgáltatást, korlátozta az úriszékek által kiszabható büntetéseket.

- Büntető törvénykönyve bevezette a törvény előtti egyenlőséget, a hatósági hatalommal való visszaélés büntetését növelte, miközben rendeletileg eltörölte a halálbüntetést, helyette börtönbüntetést írt elő.  

- Kimondta a 6 és 12 éves kor közötti iskolakötelezettség elvét, ám a gyakorlati megvalósításhoz hiányoztak a tanárok és iskolaépületek. Uralkodásának tíz éve alatt 6000 rendeletet bocsátott ki, tehát minden hétköznapra két rendelet jut. Egyre jobban maga ellen fordította a nemeseket, akik lehetetlenné tették a végrehajtható reformok megvalósítását is. Megtehették, hiszen a helyi hatalom az ő kezükben volt. Az utolsó években pedig már nyíltan szembefordultak vele több tartományban. Így mikor halálos ágyán a legtöbb Magyarországra vonatkozó rendeletét visszavonta (1790), valójában nem sok változott, hiszen e rendeletek nagyrészt soha nem is valósultak meg.

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 65
Tegnapi: 314
Heti: 1 122
Havi: 5 174
Össz.: 1 385 213

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Magyarország a felvilágosult abszolutizmus korában (Hosszú)
Törivázlat - © 2008 - 2017 - torivazlat.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: horthy rendszer - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »